Közösségformálás, sport, egészségmegőrzés. Egyebek közt ezeknek a céloknak is megfelelnek majd azok a többfunkciós épületegyüttesek, amelyek a következő években az ország több régiójában szolgálhatják az ott élőket. Az ötletgazda az ÖM Sport Szakállamtitkársága, a projekt előkészítését – beleértve a környezeti hatások elemzését, és a látvány-, illetve tanulmányterv kidolgozását - a BMSK Zrt. végzi.

Első lépésként egy regionális és négy kistérségi komplex szolgáltatást nyújtó épületegyüttes megvalósítására készültek el a projekttervek, a későbbiekben - hasonló megosztásban - az ország minden régiójában épülnének ilyen multifunkcionális létesítmények.

Az épületek kialakításánál a legfontosabb szempont, hogy azokban a legkülönfélébb sporttevékenységekre nyíljon lehetőség, a focitól a kézilabdán át a játékos sportvetélkedőkig, ugyanakkor versenyek megrendezésére is alkalmas legyen. Fontos, hogy a hely a különböző közösségi funkciók céljainak megfeleljen, és a kistérségben élőknek lehetőséget nyújtson a szabadidő eltöltésére, kulturális és családi programok lebonyolítására. Ennek megfelelően az épületegyüttest alkalmassá kell tenni arra, hogy betölthesse a művelődési ház, a tudásközpont, az informatikai és egészségügyi centrum vagy akár az inkubátorház szerepet is. A tanulmányok elkészítésekor Társaságunk különös figyelmet fordított arra, hogy az épületek több célra is alkalmasak legyenek, a kistérségek igényeinek megfelelően. A környezetbarát anyagok felhasználásával, a fenntarthatóság és energiatakarékosság szempontjainak figyelembevételével tervezett épületegyüttesek hangsúlyozottan közösségi funkciót töltenek be. A magyarországi kistérségek meghatározó közösségi központja, az ott élők igazi baráti, családi élettere lehet.


Az elkészített általános projektterv alapján a VARÁZSKAPU első megvalósítói azok az önkormányzatok lehetnek, akik az Önkormányzati Minisztérium felhívására jelentkeztek és vállalták, hogy összeállítják a megvalósításhoz az Európai Uniós pályázatot. Jelenleg elindult és még 2010 évben beadásra is kerül az első négy pályázat PÉR, DÉVAVÁNYA, ESZTERGOM, és KECSKEMÉT települések szervezésében, az érintett kistérségek bevonásával.